Aki megismerkedett a Moksával, és egyetért velünk abban, hogy ez egy olyan fantasztikus lehetőség a kezünkben, amit el kell juttatni az emberekhez, annak most itt egy nagyszerű eszköz, hogy ezt most játszva megtehesse. A játék alatt szó szerint játékra gondolunk, ugyanis Prech Katalin megalkotta nekünk a Moksa társasjátékot, amelynek címe Cseppekben a Fölébredés.

Arra gondoltunk, hogy játszani jó, a legtöbb ember szeret is, és jól esik nekik kicsit kimozdulni a szürke hétköznapokból, és az a tapasztalatunk, hogy aki eddig nem szeretett társasozni, az ha mégis ráveszi magát, és leül közénk, akkor úgy áll föl az asztalunktól, hogy ezt szívesen megismételné. A játék úgy lett megalkotva, hogy körülbelül, egy két órát vesz igénybe. Könnyűvé teszi egyszerre több emberrel megismertetni a Moksát és rendszerét. Játszhatják akár kisebbek is, de alapvetően felnőtteknek készült, és tökéletesen modellezi a Moksa rendszerét, működését, hogyan juthatunk kedvezményesen a termékhez, sőt hogyan kereshetünk pénzt vele. Játék közben az asztaltársaság megismeri egymást, és fejlődik a kommunikációs készségük, és közben nem kell szorongani, vagy kényelmetlenül éreznie magát senkinek. A Játékosok száma 2-7 fő, de minél többen játsszák annál izgalmasabb és érdekesebb, illetve van egy játékmester, aki tökéletesen ismeri a játékot, segít mindenkinek, pártatlan, és végig kiséri a folyamatokat. A játék közben értelmet nyer „a semmi nem történik véletlenül” kifejezés, ugyanis a játék azzal indul, hogy mindenki húz egy szerepkártyát, amelyen egy élethelyzeti problémára szeretnének megoldást találni…

Ezúton keressük azokat a személyeket, akik szívesen lennének játékmesterek!

Miért jársz jól, ha játékmester leszel?

– Ahogy már említettem, sok emberhez el tudsz jutni általa
– Új képességeket fedezhetsz fel magadban, és segíthetsz másokon
– Ha többen ismerik a Moksát, több vásárlód lesz, bővül a jövedelmed
– Később segíthetsz játékmesterképzésben
– Végül, de nem utolsó sorban a játékokat nem ingyen tartanád.

Mit jelent ez?

Aki eljön és játszik, az fizet azért, hogy játszhasson, ezzel is nyomatékositjuk a játék komolyságát, fontosságát, és biztosítjuk, hogy mindenki eljöjjön, aki ígérte.

Akinek ez a lehetőség felkeltette a figyelmét, annak várjuk jelentkezését, ügyfélszolgálatunkon, telefonon vagy személyesen.

Bencze Ilona árva gyerekként nőtt fel, nagyon sok rosszat tapasztalt gyerekkorában, de már gyerekként gondolkodott azon, hogy biztos van valami megoldás, hogy az ember amíg itt tartózkodik a Földön, ne minden nap valami borzalmat éljen meg. Ne mindig a hiányt tapasztalja meg, hanem biztosan létezik valami olyan megoldás, amivel az ember el tudja érni, hogy ura legyen a saját életének és ne őt dobálják az események.


Gyerekként is gondolta, hogy felnőttként biztos hogy van erre lehetősége. Tanárképzőt végzett, testnevelés – népművelés szakot, 18 évesen úgy ment oda, hogy azzal szeretne foglalkozni, hogy az emberek teste-lelke rendben legyen. Utána 20 évig mindenféle vállalkozással foglalkozott, de nem értette hogyan jön ez az életébe, nem is ezt szerette volna csinálni.

Belekezdett aztán a hollisztikus életmód tanácsadásba és azt tapasztalta, hogy nem tud hozzá olyan ember érkezni, nincs olyan probléma amivel az elmúlt 40 évben ne találkozott volna, ezért elég empatikusan tudta hallgatni és figyelni a hozzá fordulókat. Meghallgatott többszáz élettörténetet és arra jutott, hogy gyakorlatilag az emberek testi lelki betegségét, kapcsolati problémáit és az anyagi problémáit az okozza, hogy belül nem elég erősek, nem elég kiegyensúlyozottak. Látta azt, hogy homeopátiás, Bach-virágterápiás készítményekkel ez a belső kiegyensúlyozottság segíthető, megteremthető.

Amikor azt tapasztalta, hogy gyógyíthatatlannak nevezett betegségekből is meggyógyulnak emberek a “higított semmi” által, akkor jött a nagy ötlet, hogy ha ártani nem tudunk virágterápiás “semmivel”, akkor miért ne segítenénk? Tudta azt, hogy ez fog működni és látta is többszáz emberen, hogy ha ők megváltoznak belül akkor az élet is megváltozik körülöttük. Így jött a gondolat, hogy el kellene jutni az emberiség egy százalékához és megszületett a Moksa Csepp. A századik majom elmélete alapján, ami azt mondja ki, hogy ha 100 majomból 1 tud valamit és ezt gyakorlatban alkalmazza is, akkor az átragad a fennmaradó 99 majomra is, még akár egy 1000km-re levő szigeten is.

Mi a Moksa Csepp?

A Moksa Csepp anyagi szinten desztillált vizet, alkoholt, C-vitamint és körömvirág tinktúrát tartalmaz, de nem ez benne a lényeg. A lényeg ami nem kimutatható, annak a 86 virágnak a rezgése és információja. Ez egy bizonyos fajta frekcencia, ami minden anyagnak egyedi, ennél jobban ma még ezt nem tudjuk meghatározni.


Mit ajánlanátok egy kezdő Moksásnak?

Aki elkezdi fogyasztani a Cseppeket, kezdje el írni a Moksa Naplót, amikor úgy dönt, hogy belekezd, szánjon magára másfél órát és egy hónap fogyasztás után szánjon magára ismét másfél órát. Írjon le benne mindent, a testi-lelki egészségéről (milyen az étvágya, mit szokott enni, hogyan alszik, stb.), a kapcsolati rendszeréről, az anyagi helyzetéről, minél részletesebben. Aztán 3 hónap múlva, fél év múlva és egy év múlva. Ez összesen ötször másfél óra egy év alatt, de a tapasztalatok alapján nagyon jó képet fest arról, mennyit változott az egyén a pozitív irányba.


Mónos Magdaléna:
Öt éve fogyasztom a Moksa Cseppet, nagyon szeretek ebben a hálózatban lenni, ugyanis ez a szeretetről szól. Nem arról, hogy bombázzuk az embereket, bárkivel is erőszakosak legyünk, hanem hogy nyissuk ki a másik embert és ahogy a lelkéhez oda tudunk férkőzni és ahogy Ő a mi lelkünkhöz kapcsolódik, így elindul egy folyamat, megértik az emberek miért kell a Moksa, megértik, hogy ez lelki szinten hat.

Szilárd Judit:
Pont gondolkoztam mi is a legnagyobb csoda amit a Moksától kaptam, mert én hat éve szedem és gyerekkori álmom volt, hogy TV-ben szerepeljek, el is feledkeztem róla és most döbbentem rá, hogy most itt ülök a TV-ben, izgulok is és közben meg a gyerekkori álmomat teljesítette a Moksa.

Amikor mi elkezdtük fogyasztani csupa szeretet vett körül, az anyagi helyzetünkön nagyon javított, a párom ki tudta adni a könyvét amit évek során nem sikerült neki, úgyhogy elkezdtük tovvábadni, hogy miben segített. Épp született egy baba is a csoportunkban, több évig nem lehetett kisbabája a hölgynek, fél évig szedte a Moksát és most megszületett.

 

Miután a Moksa Csepp 86 növény magas rezgésű információit a szervezetbe juttatja, annak lehetősége van rá, hogy kiválassza azt az információegyüttest, amely szükséges a felborult belső egyensúlya helyreállításához. Ez a készítmény a problémák gyökeréig hatolva kioltja a diszharmonikus rezgéseket, oldja a negatív programozásokat, így beindulhatnak az öngyógyító folyamatok.

A cseppek rendszeres fogyasztásával visszanyerhetjük testi, lelki és mentális egészségünket, tehát segítik a lelki fejlődést is. A soproni Nap-Ház Natura Egészségközpont egyik vezetője, Rákos Sándor szívesen megosztja tapasztalatait olvasóinkkal.


Mióta működik, és mivel várja a vendégeit a Nap-Ház Natura Egészségközpont?

A Nap-Ház 2009 októberében nyílt meg. Alapítói – egy modern gondolkodású baráti társaság tagjai – azt a célt tűzték ki, hogy a tudatosság útján segítsék embertársaikat az egészségesebb, harmonikusabb, boldogabb élet felé. A feleségemmel mi lettünk az ötletgazdák vezetői, és azóta is szeretettel várunk ide minden gyógyulni, fejlődni, szépülni és élni vágyó érdeklődőt.

Mégis miben rejlik a Nap-Ház különleges vonzereje?

Az élet minden területén föllelhető hármasság ereje a Nap-Házban is érvényesül (www.naphaz.com). A ház egyik bejárata a Naturaboltba nyílik, ahol az egészséges élet testi-lelki-szellemi táplálékaiból válogathat az ideérkező. A polcokon bioélelmiszerek és -tisztítószerek, étrendkiegészítők, teafüvek, füstölők, aromák, kristályok, könyvek, ajándéktárgyak és az alternatív gyógyászathoz szükséges kellékek sorakoznak. De ki-ki igénye szerint válogathat sok egyéb, olyan speciális, sőt misztikus tárgy között, amelyek néhány lépésnyivel közelebb visznek a boldogabb és egészségesebb élet felé. A második bejáraton az Egészség központnak abba a részébe juthat a vendég, ahol lehetőség nyílik különféle klubfoglalkozásokra, közös meditációra és jógára, több mint tízféle masszázs- és terápiás kezelésre, például kineziológiára, reflexológiára, reikire, Bach-virágterápiára vagy asztrológiái tanácsadásra. A Nap-Ház harmadik bejárata elvezet tevékenységünk harmadik alappilléréhez, az oktatáshoz. A barátságos környezetben önismereti és önfejlesztő, természetgyógyászati és masszázstanfolyamokkal várjuk a fejlődni vágyókat.

Hogyan került kapcsolatba a Moksa Cseppel?

Ez elég régi történet, hiszen a Nap-Ház adott otthont a Moksa-ajánlók első csapatépítő programjainak. Itt ismerkedtünk meg a feltalálóval, Bencze Ilonával, akivel azóta is jó barátságban vagyunk. Feleségemmel együtt azonnal elkezdtük szedni a cseppeket, és pozitív hatásukat tapasztalva hamarosan másoknak is ajánlottuk. Személyesen meggyőződtünk ugyanis arról, hogy a cseppek fogyasztásának köszönhetően érzelmileg stabilabbakká, kiegyensúlyozottabbakká váltunk.

Igaz, hogy ez az információs készítmény kiegészíti, erősíti például a reflexzónamasszázs jótékony hatását?

A talpmasszázs fizikai testre gyakorolt pozitív hatása közismert, de a lelki tényezőket nem befolyásolja, pedig a holisztikus gyógyászatban ezek is éppoly fontosak. Amikor egy-egy betegség tüneteinek hátterében érzelmi okok húzódhatnak meg, a Moksa Cseppet szoktam segítségül hívni. A kezelés során aztán szinte mindig kiderül, hogy a panaszoknak valóban vannak lelki okai is. A maszszázs és a Moksa Csepp együttesen szolgálja a rend, a harmónia, a fejlődés és az érzelmi intelligencia megteremtését, megtartását.

Ezt hogy kell érteni?

Ha egészségről beszélünk, nem szabad elmennünk a szó igazi értelme, az egészség mellett. Ha valami hiányzik az egészből, az már nem egész, így nem is egészséges. A rend az egészség egyik alapköve. Rend nélkül káosz van, és káoszban nem valósulhat meg a harmónia sem. Az érzelmi tisztaság a második alapkő, hiszen érzelmi problémáktól terhelten szintén nem lehetünk egészségesek. Az érzelmi tisztaságot három feltétel megvalósításával lehet elérni, és ebben nagyon sokat segíthet a Moksa Csepp, hiszen megkönnyíti a megbocsátást önmagunknak és másoknak, az elengedést, valamint önmagunk és mások elfogadását. Úgy vélem, hogy az ember akkor lehet boldog és életkedvvel teli, ha harmóniában él önmagával, másokkal és a természettel egyaránt. Lényünk része a természet, amelynek részei vagyunk mi is. Ezért fontos a hármasság a világban és itt nálunk, a Nap-Házban is.

 

Forrás: Elixír Magazin (2015. január)

Életünket érdemes a számunkra legtökéletesebb harmóniában és minőségben leélni. A Moksa Cseppek fokozatosan oldják a problémákat – a tudatalattinkban rejlő negatív programozások gyökeréig hatolva –, és az egyensúly megteremtése felé terelnek minket. A lelkes Moksa-csapat a külső és belső harmónia eléréséhez, „A szeretet 4 minősége” programja által is szeretne segítő kezet nyújtani. Zászlajukon, a Deepak Chopra által megfogalmazott négy alapminőség szerepel: a rend, az egyensúly, a fejlődés és az intelligencia.

A külső és belső egyensúly nélkülözhetetlen többek között a rohanó világunkban történő eligazodáshoz, a hirtelen változásokhoz való alkalmazkodáshoz és a személyes fejlődéshez. A harmónia megteremtésének titkaiba ezúttal Vigné Golyha Ildikó könyvelő, alternatív terapeuta, valamint Moksa-fogyasztó és disztribútor avatja be az olvasókat.

Milyen élethelyzet vezette el a Moksa Cseppekhez?

Az egyik közeli hozzátartozóm betegsége miatt elkezdtem alternatív gyógymódokkal foglalkozni 2002-ben. Elvégeztem az agykontroll-, a reiki-, a kineziológia-, az EFT- és legfrissebben az „Access Bars”-tanfolyamokat, és immár negyedik éve nyaranta családállító táborba járok. Ezek a módszerek mind az elvesztett egyensúly visszaszerzésére törekszenek, ahogy a Moksa Cseppek is. Az EFTtanfolyamon hallottam először a Moksa pozitív hatásairól, és rögtön megnyerte tetszésemet, mivel teljesen mást, sokkal inkább egyedi megközelítést kínált, mint az általam addig ismert szerek. Végzettségem szerint könyvelő vagyok, de az elmúlt években egyre jobban a természetgyógyászat felé fordult az érdeklődésem. Az információs terápiával 2011-ben ismerkedtem meg közelebbről.

Megosztaná személyes tapasztalatait az Olvasókkal?

A Moksa Cseppek szedését követően, két hét után éreztem először a pozitív változásokat. Azóta jobban alszom, semmivé foszlottak az évek óta viszszatérő gyötrő rémálmaim. A pajzsmiriggyel kapcsolatos laboreredményeim javultak, megszűntek az ízületi gyulladással járó fájdalmaim. A családtagjaim, a barátaim többsége, valamint ismerőseim – látva a cseppek hatékonyságát, példámon felbuzdulva – lelkes követőimmé, fogyasztókká váltak. Sok beteg ember van a környezetemben, akiken a hagyományos orvoslás nem tud segíteni, ezért is keresem folyamatosan az alternatív lehetőségeket. Sokan képtelenek beszélni a problémáikról, ezért nem is vesznek igénybe segítő terápiákat. Őket is megnyugtathatom, a Moksa Cseppek a lélek szintjén hatnak, így nem is feltétlenül kell tudni, milyen lelki blokkok okozzák az adott mentális vagy fizikai tüneteket.

Ön szerint milyen panaszok esetén hozhatnak javulást a Moksa Cseppek?

A Moksa-használók között van olyan, akinek magas, és akad olyan is, akinek alacsony a vérnyomása, és azt tapasztaltam, hogy mindkét esetben normalizálódhatnak a vérnyomásértékek. A látszólagos ellentétes hatásmechanizmus azért lehetséges, mert a csepp a szervezet szabályozórendszerére hat. Ismerek olyat, aki két évtizede cukorbeteg, és a Moksa hatására el tudta hagyni a gyógyszerét. Lelki szinten pedig számos, több éve megromlott emberi kapcsolat pozitívan rendeződött.

Személyes tapasztalataim alapján állíthatom, hogy a Moksa Cseppek és az EFT együttes használata meggyorsítja a lelki blokkok oldását.

 

Mégis kire és hogyan hatnak a Moksa Cseppek?

Különbözőek vagyunk, tehát mindenki másképp reagál a Moksa Cseppekre, ahogy ugyanaz a gyógymód sem hat mindenkire egyformán. Nekem személy szerint a Moksa nyugalmat és békét hozott. Szerintem ennek a készítménynek a szedését a lusta emberek meditációjának is lehet nevezni. Hozzátenném még, hogy a világ rendkívül gyorsan változik körülöttünk, és csak az tudja megélni a mindennapjait jól, egészségben és boldogságban, aki fejlődni képes, aki haladni tud ezzel az átalakulással. Fejlődni pedig csak az tud, aki egyensúlyban van, aminek megteremtésében óriási segítséget és támaszt nyújthat a Moksa.

A Moksa-csapat egyik fő célkitűzése, hogy a csepp eljusson a Föld lakosságának 1 százalékához. Büszkén mondhatom, hogy szülőföldemen, Kunhegyesen már teljesítettük is ezt a tervet, elértük a Moksa-fogyasztók kívánt létszámát. Remélem, a jövőben egyre többen választják ezt a lehetőséget.

 

Forrás: Elixír Magazin (2014. október)

Bár a sorsunkat nem kerülhetjük el, de életünket érdemes a lehető legtökéletesebb minőségben leélni. A tudatalattinkban rejlő negatív programozások eltéríthetnek az útról, blokkolhatják a fejlődésünket is. A Moksa Csepp a problémák gyökeréig hatolva többek között hivatott a gátak fokozatos oldására is.


 

Kocsis Gáborné Golyha Jutka Kunhegyesen él a családjával. Több mint három évtizede tanít a helyi általános iskolában angol nyelvet, illetve több éven keresztül osztályfőnökként is segítette a gyerekek fejlődését. A Moksa Csepp előnyös hatásairól és személyes tapasztalatairól kérdeztük.

Hogyan tapasztalta meg a Moksa Csepp gyógyítóerejét?

Meglehetősen nehéz élethelyzetben történt, visszaestem ugyanis a bipoláris depresszióba, és kórházi kezelésre szorultam. Az orvosom szerint legalább 6-8 évig kellett volna antidepresszánsokon élnem, amit viszont nagyon nem szerettem volna. Ebben az időszakban ajánlotta nővérem – Vigné Golyha Ildikó – a Moksa Cseppet. Ő addigra már nagyon jó tapasztalatokat szerzett, mert rendszeres fogyasztója volt a szernek. Akkor éppen nem igazán éreztem szükségét, mivel jól éreztem magam, a hullámhegy tetején voltam, ám végül – nővérem határozott kérésének engedve – elkezdtem szedni az információs cseppeket. Ildikó sokat segített abban is, hogy legyek kitartó, és ne hagyjam abba a kúrát. Körülbelül 2-3 hónap elteltével éreztem meg a cseppek jótékony hatását. Azóta elkötelezett híve vagyok a Moksa Cseppnek, és a környezetemben mindenkinek beszélek róla, a legjobb szándékkal tudom ajánlani az embereknek.

Elmondaná, milyen jótékony hatásokat tapasztalt?

Először is sokkal nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá és energikusabbá váltam. Jóval türelmesebben, könnyebben viselem a mindennapi stresszt, harmonikusabban, tudatosabban élek. Jobb lett az alvásom minősége, reggelente kipihenten ébredek. Télen elkerülnek a betegségek, pedig azelőtt évente többször is megfáztam, sokszor berekedtem, még a hangom is elment. A pajzsmirigy-alulműködésemre kapott gyógyszerem adagját – persze az orvosom jóváhagyásával – csökkenthettem, mivel javultak a laboreredményeim. Elmondhatom azt is, hogy bármilyen negatív külső hatás ér, és – bár egyre ritkábban – kibillenek az egyensúlyomból, igen rövid időn belül visszanyerem a belső nyugalmamat.

A Moksa Csepp bizonyára nemcsak Önnél vált be, hanem másoknál is.

Családom valamennyi tagja és egyre több barátom, ismerősöm fogyasztja, akik hasonló jó eredményeket tapasztaltak magukon. Van, akinek a vérnyomását rendezte a Moksa, míg másoknak az ízületi vagy gyomorproblémáit enyhítette. Már néhány tanítványom is fogyasztja a szüleivel együtt, és ennek köszönhetően a gyerekek kevésbé stresszesek az iskolában például felelés vagy dolgozatírás alkalmával. Ezek a srácok láthatóan sokkal kiegyensúlyozottabbak, nyugodtabbak és vidámabbak. Könnyebben tanulnak, jobban oda tudnak figyelni az ismeretek szerzésére és feladataik elvégzésére, tehát sokkal jobban teljesítenek.

Mit gondol, a Moksa Csepp vajon támogatja-e a spirituális fejlődést?

Mivel a Moksa emeli a rezgésszintünket, tudatosabbak leszünk az élet minden területén, nyitottabbá válunk a világra. Állítom, hogy nálam a cseppek eredményezték azt is, hogy felébredt bennem a vágy további spirituális tapasztalatok szerzésére. Elvégeztem az agykontroll tanfolyamot, és rendszeresen járok jógázni. Egyre több ilyen témájú könyvet olvasok, és közben szinte teljesen leszoktam a TV-nézésről. Úgy gondolom, mindez önmagában is pozitívan befolyásolja a mindennapjaimat… Szerintem a Moksa Csepp nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy elinduljunk a fejlődés útján. A XXI. század egyik nagy kihívása az, hogy visszataláljunk önmagunkhoz, a természethez, az egységhez. A Moksa a lélek gyógyírja is, hiszen támogatja azt, hogy rendben és harmóniában, tehát egészségben éljünk. Régóta nem titok, hogy ha a lelkünk rendben van, akkor a testünk is meggyógyul, egyensúlyba kerül, és feltárulnak a kapuk a fejlődésünk előtt.

 

Forrás: Elixír Magazin (2014. október)

Dr. Ibránszki Antalné Bea önismereti személyiségfejlesztőként a születési dátumon alapuló lélektérkép készítésével foglalkozik, továbbá tükröt tart a hozzá fordulóknak – a numerológia, a kronobiológia, az új germán medicina, a keleti regenerációs filozófia, valamint az öt elem tana segítségével.


Beavatná az olvasókat a lélektérkép mibenlétébe?

A születési dátum számai és a nevünket alkotó betűk energiái segítenek eligazodni abban a kérdéskörben, hogy mi az életfeladatunk, a küldetésünk és a karmánk. A lélektérkép valós képet ad arról, hogy milyen fizikai, lelki és intellektuális energetikai csomaggal születtünk le a Földre. Ennek ismeretében mindenki eldöntheti, hogy jó úton jár-e, illetve hogy miképp tud tovább fejlődni, mire érdemes odafigyelnie, koncentrálnia. Egyúttal a megoldás kulcsát is felajánlom annak, aki hozzám fordul – és ez nem más, mint maga a MOKSA Csepp.

Honnan tudhatjuk, hogy jó úton járunk-e, és a saját életfeladatunkat éljük-e?

Minden ember a Ji-king könyvben említett 64 élethelyzeten keresztül megy az élete során. Ez az életprogramunk itt a Földön, ahová tanulni jöttünk. Archetípusos élethelyzet többek között a mértékletesség, a felelősségvállalás, a teremtés, a veszteség, az elengedés, az agresszió és a szorongás. Akkor vagyunk harmóniában önmagunkkal és a környezetünkkel, ha szeretjük a munkánkat, elégedettek vagyunk az anyagi helyzetünkkel és a párkapcsolatunkkal, dinamikusnak, vonzónak, energikusnak és egészségesnek érezzük magunkat, vagyis minden szinten – testileg, lelkileg és szellemileg – boldogan éljük az életünket. A harmóniához a megfelelő étrend, a kellő mennyiségű, MOKSA Cseppel dúsított tiszta víz fogyasztása, valamint a mindennapos mozgás is hozzátartozik – számomra ez utóbbit leginkább a meridiántorna jelenti.

Ha nem jól kezelünk egy-egy élethelyzetet, a lelkünk testi tünetekkel, betegséggel jelzi, hogy eltévedtünk. A betegségeknek háromféle kiváltó oka lehet: hosszan elhúzódó, megoldatlan stresszhelyzet; az új germán medicina szerinti Dirk Hamer-szindróma, ami váratlan, drámaian nagy erejű, jól körülhatárolható, elszigetelt és megoldatlan lelki sokkot takar; valamint a több generáción át húzódó negatív szellemi minta – akár áldozatról, akár elkövetőről essék is szó.

A Moksa-csepp hogyan terel bennünket jó útra?

Amikor stresszesek vagyunk, vagy nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, és változni, változtatni szeretnénk, megoldást hozhat a Moksa Csepp. Ez a magyar találmány olyan információs készítmény, amelyben 86 különböző virág rezgése, valamint anyagi szinten még további 2 alkotó elem – cickafark- és körömvirág-tinktúra – található, mindez C-vitaminnal dúsítva. Ez az esszencia az öngyógyító mechanizmus beindításával vagy fenntartásával képes visszaállítani a szervezet önszabályozó rendszerének egyensúlyát. Segít az évek során keletkezett lelki traumák feldolgozásában, a szervezet egyensúlyának és egészségének helyreállításában. Megkönnyíti a lelkünket, támogatja a pozitív hozzáállásunkat, hogy képesek legyünk élvezni az életet. A MOKSA Csepp a szeretet 4 minőségét (is) képviseli – vagyis a rend, a harmónia, a fejlődés és az intelligencia egységét.

Milyen változtatásokkal és módszerekkel érhetjük el a belső egyensúlyt?

A gondolatoknak teremtő ereje van. A negatív gondolatokkal megbetegíthetjük magunkat, míg a pozitív és egészséges gondolkodás egyensúlyhoz, harmóniához vezet. Popper Péter erről azt mondta: „Nem az a lényeg, milyen világban élsz, hanem az, hogy milyen világ él benned!” Az önmegváltók klubját például azért hoztam létre, hogy segítsem azokat, akik változni, változtatni szeretnének, de nem tudják, merre induljanak el. Bárkit szeretettel várunk, aki hajlandó valamit tenni magáért és a világért, aki azt vallja és hiszi, hogy a világ csak belülről változhat meg.

 

Forrás: Elixír Magazin (2014. július)

Lelesz Csilla, aki eredetileg mérlegképes könyvelő volt, a Feng Shui Akadémia elvégzése után lelkesen belevetette magát a tennivalókba. Úgy érezte azonban, valami még hiányzik ahhoz, hogy többet tudjon segíteni az embereknek, minél kielégítőbb választ adhasson a kérdéseikre. Aztán megismerkedett a vaszatival, és megtalálta azt, amit keresett, sőt 2006 óta, megrendelői legnagyobb elégedettségére, alkalmazza, fejleszti és mélyíti vaszati-tudását. Természetesen saját otthonát is a vaszati elvei alapján energetizálta.


Mi a vaszati lényege?

A vaszati a védikus építészet tisztán átlátható, ellentmondásoktól mentes, tudományos alapú térenergetikai rendszere, amely tökéletes harmóniában áll a természettel. Gyökerei visszanyúlnak a több ezer éves védikus írásokig, mégis független a földrajzi és kulturális hagyományoktól, tehát univerzális: minden országban, minden éghajlaton alkalmazható. Ötvözi az ősi és a modern építészettudományt, hogy minden szempontból ki tudja elégíteni a modern kor embereinek igényeit. Az ősi indiai építészetben használt építkezési elveket a modern kvantumfizikai számítások, mérések, törvényszerűségek igazolják. Három fő rendszerre épül, amire a vaszati szó szótagjai is utalnak: a VA az energetikai rendszer (fizikai hatások), a SZA az információs rendszer (a bolygók hatása), a TI pedig a geometriai rendszer (matematikai hatások).

Mikor célszerű a vaszatihoz fordulnunk?

Leginkább a tér alkotta energiák felismerésében és elrendezésében, illetve az élettérnek a természettel és a lakókkal történő összhangba hozatalában nyújt segítséget. Talán a házunk energiái vannak blokkolva, amikor úgy érezzük, hogy az életünkben valami nem működik, nehezen érjük el a céljainkat, a mindennapok természetes folyása megreked. Vagyis ha javítani szeretnénk életünk minőségén, nézzünk szét a házunk táján!

Vannak tapasztalatai a Móksha Cseppel kapcsolatban?

Magam is szedem a cseppeket, és ez sokat segít a mindennapi döntéseim meghozatalában. Bár vannak jó és rossz napjaim, de amióta rendszeresen fogyasztom a cseppeket, nem esem végletekbe, kiegyensúlyozottabbnak, harmonikusabbnak érzem magam. Az egyik ismerősöm, aki – ajánlásomra – szintén szedi, csodálkozva jelentette ki: „Jé, az idén nem is voltam influenzás!”

Hogyan ötvözhető a Móksha Csepp és a vaszati?

A kettő támogatja, kiegészíti egymást. A Móksha Csepp közvetlenül a testet harmonizálja, hogy minél könnyebben kitaláljunk az elme útvesztőiből, a vaszati pedig a környezetünket, az otthonunkat, s hozzájárul az adott – esetleg megrekedt – energiák szabadabb áramlásához, ezáltal a mindennapjaink minőségi, pozitív változásához.

Miért fontos, hogy kívül-belül rendet tegyünk?

Reggelente felkelünk, tisztálkodunk, gondosan kiválasztjuk az aznapi ruhánkat, és akár hoszszú perceket is eltöltünk a tükör előtt, hogy az összhatással elégedettek legyünk. Fontosnak tartjuk, hiszen elsősorban általa vívhatjuk ki mások figyelmét, odafigyelését. De vajon fordítunk-e legalább ugyanennyi időt arra, hogy milyen útravalóval lát el, mennyire támogat céljaink, vágyaink elérésében bennünket az az otthon, ahonnan elindultunk a „világ meghódítására”? Törődünk-e azzal, hogy mennyire van harmóniában az életünkkel a munkahelyünk, ahol szintén sok időt töltünk? Észrevesszük-e, hogy milyen bútorok, ruhák, ajándék és egyéb tárgyak vesznek körül bennünket, és miért éppen ott találhatók, ahol vannak? Milyen emlékek, érzések párosulnak hozzájuk? Hát az otthonunkhoz? Az otthonunk az életterünk, ahonnan irányítjuk az életünket, tehát a mikrokörnyezetünknek „átláthatónak” kell lennie számunkra. A külső rendrakásban, a hozzákezdésben segíthet a vaszati. Az elmúlt években már több száz otthont láttam és értékeltem a vaszati szempontjából, majd azt is tapasztaltam, hogy a tanácsaim hatására milyen pozitív változások következtek be. Szerintem a rendrakással letehetjük az alapokat, és a külső rendből elindulhatunk a belső fény és rend felé. A Móksha Csepp a belső rendrakás katalizátora, s aki valóban rendszeresen fogyasztja, az elindított folyamatokat végig is tudja csinálni, érezhetően kiegyensúlyozottabb és elégedettebb lesz.

Forrás: Elixír Magazin (2014. május)